Külön köszönet az értő támogatásért Molnár Zsuzsannának és Ferencz Norbertnek.
(Ian Fergussonnak, Norbinak a folyamatos motiválásért
Zsuzsának, a szöveg rendezéésért, a kritikákért, javításért, (nehezemre esik az írás,
mondhatni a szavak embere vagyok)
Rácz Andinak a sok segítségért korrektúráért (böködésért)
„Gesztusainkkal és hallgatólagos szemrehányásainkkal emlékeztetve kötelességükre az alternatív
közegen kívül eső, de egalitárius és demokratikus véleményközösségeket.”
Tamás Gáspár filozófus (mi a szerepünk kérdésre, aktuális ez ma a végtelenül megalkuvó, szakmai és elméleti térben) 1
A tanulmány számot kíván vetni a hazai szociális munka válságával, kicsit elemezni kívánja az akadémiai tér irányvonalait a gyakorlat oldaláról, egyúttal missziójának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a radikális szociális munka rendkívüli fontosságára.
Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy meghatározzam a radikális szociális munkát a szociális munka magyarországi viszonyainak kontextusában, annak lehetséges szerepét, esélyeit a jelenlegi „nemzeti együttműködés” rendszerével, azaz a Gondoskodáspolitikával szemben.
A Gondoskodáspolitika került a szociálpolitika kifejezés helyére a jelenlegi kormánypárt narratívájában (pontos jelentése nem ismert). 2 A tanulmány első felében definiálom, mit értek radikális szociális munkán, majd a praxis oldaláról megjelenítem a magyar előzményeit, és megpróbálom a gyakorló szakember oldaláról definiálni az irányzat lehetséges hazai szerepét, jelentőségét. A radikális szociális munka mint irányzat, szemléletmód szerint a gyakorló szociális munkás az egyén szociális problémájának okait a társadalmi berendezkedésben, a társadalmi struktúrában keresi, munkáját ezen tudással végzi, illetve törekszik a társadalmi viszonyok megváltoztatására. 3
Fontos mérföldköve a marxista szemlélet megjelenése és a Case Con Manifesztó,
(https://www.radical.org.uk/barefoot/casecon.htm), melyben az 1970-es években radikális szociális munkások hívták fel a figyelmet a szakma ellentmondásaira: a megnövekedett bürokráciára, a menedzserizmusra, hivatalközpontúságra, a szegényeket sújtó gazdasági nehézségekre. Az irányzatra számos formában leginkább a marxizmus volt hatással, majd a ’60-as évektől kezdve szintén nyomot hagytak rajta a társadalom jobbítását, igazságosabbá tételét célzó más irányzatok is (hippi mozgalom, feminizmus, green, occupy stb).
Bár ezek a mozgalmak nem váltak a szociális munka elismert elméleti tudásbázisának részévé (metodikájukat, céljaikat tekintve sokszor nem is válhattak volna), de magát a szociális munka gyakorlatát és szemléletét jelentősen befolyásolták. Talán a legrelevánsabb - és két legkülönbözőbb - példa a marxizmus és a feminizmus. A
marxizmus mint személetmód vagy társadalmi látásmód vezetett a kizsákmányolók által indukált segítő programok korlátainak és negatív hatásainak felismerése, arra, hogy a gazdaság befolyása mennyire mindenható (Tavares, 2013), a szociális munkás és a kliens kapcsolatában is. Mindazonáltal az intézményi keretek, valamint a marxizmus és a kelet-európai diktatúrák elválaszthatatlansága miatt nem tudott nyilvánvalóvá lenni a tény (Magyarországon), hogy a szociális munkában, mint társadalomtudományban az irányzat „beengedése” elengedhetetlen. Ezt tisztán és nyíltan csak a radikális szociális munka artikulálja.
A feminizmus a kezdetektől fogva jelen volt a szociális munkában, majd elméleti szinten is
annak részévé vált (Dominelli 1991). Jelentősége a szociális munka elmélete szempontjából, hogy ráirányítja a figyelmet egy – kisebbséginek sem nevezhető – csoportra, mely születésétől fogva elnyomott helyzetben van. Bár korántsem vagyunk túl még ezen az „egyenjogúsításon” sem, ha napjainkból szeretnénk frissebb példát hasonló mozgalomra, a Black Lives Matter-ben megtaláljuk. Nem véletlen, hogy a BLM jelen van mind a radikális, mind a teoretikus szociális munkában a nemzetközi diskurzusban – elég, ha a jelentősebb szakmai szervezeteket, az ő podcastjaikat vesszük szemügyre (Amittia, BASWA).
Úgy tűnik, a hazai szociális munka gyakorlata (és elmélete) csak nagyon lassan kezdi felismerni e mozgalmak mondanivalójának jelentőségét a maga szempontjából. Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, (egykori) szociális munkás tett ebbe az irányba jelentős lépéseket, amiknek továbbvitele – az ő tragikusan korai halálával – a radikális szociális munkára maradtak többek között.
Két momentumot kell még megemlítenünk a radikális szociális munka elméletének történetéből: az 1970-es években megjelenő Clients Speaks (Mayer Timms 1970), illetve a Radical Social Work (Bailey and Brake 1975) köteteket. Az írások első jelentősebb tudományos összefoglalásai annak, hogy a gyakorlati praxis munkavállalói, a szociális munkát tanulók, tanítók ügyfeleik érdekében, szélesebb kontextusokat és az ügyfelek életében radikálisabb változásokat szeretnének, mint amit a klasszikus esetmunka nyújtani tud. Közbevetem, nem nehéz felfedezni a párhuzamot a késő kádárizmus első szociális munkásaival (Csongor, Mihály 2023), akik a szegénység felismerése mellett egy új, egyenlőbb rendszer létrehozásáért is szervezkedtek.
Midgley (2001) nyomán megállapíthatjuk, hogy a szociális munka már jelentésében is egy harcos (contest) szakma; hazai viszonylatban pedig kifejezetten radikálisnak mondható. Nem kell deklaráltan radikálisnak lenni: a szociális munka globális definíciója, az, hogy a szakma célja többek közt az emberek hatalommal való felruházása és felszabadítása, ugyan teoretikus körökben magától értetődő, egy magyarországi intézményben, hivatalban azonban felforgató anarchizmusnak tekintik. A szociális munkának számos szemléletmódja, tradíciója van, szintén Midgley nyomán ezek közt három fő vonulat azonosítható be: a segítő esetmunka, a fejlesztő (integráló) és a radikális szociális munka. Ha ezeket lefordítom a magyar viszonyokra:
- casework (segítő esetmunka): magyar viszonylatban a legkomolyabb hagyományokkal bíró, legjobban kidolgozott ága a szakmának (Szabó Lajos 1999)
- fejlesztő (integráló): közösségi metódusok, melyek túlmutatnak a jótékonysági programokon, és a szektorok együttműködésével a szegénységet és a kiilleszkedést csökkentik. Magyarországon leginkább szegregált területeken fordul elő, globálisan pedig a harmadik világot érintő fejlesztő szociális munkás programokra jellemző. (Gyenes 2020)
- radikális, azaz aktivista: Magyarországon szinte kizárólag a közösségi szociális munkában jelenik meg, olyan érdekképviseleti és -védelmi csoportokban, melyekben egyszerre folyik közösségfejlesztés, aktivizmus és szociális munka. A szemlélet lényege, hogy a szociális munkás aktivista is, a segítés, képessé tevés, ellenállás, az ügyfél jogokkal való felruházása például a hivatalokkal, de a hazai viszonylatban gyakran a kontrollt, bürokráciát megtestesítő másik szociális munkással szemben is.
Maga a mozgalom és története hazánkban sajnos igencsak alulpublikált. Hazai szinten nagy általánosságban a következők jellemzik álláspontom szerint:
- Szemben az angolszász világgal, ahol a radikális szociális munka az akadémiai világban is hangsúlyosan jelen van és komoly teoretikusai vannak, Magyarországon mára szinte kizárólag a „terepen” dolgozó, a fent leírt harcokat vívó, elsősorban NGO-kban működő szociális munkások sajátja.
- Mivel az egyenlőtlenségek gyökere értelemszerűen a társadalmi berendezkedésben van. A „hagyományos”, esetkezelő szociális munka ebbe az igazságtalan rendszerbe segít beilleszkedni, ami az adott élethelyzetekben persze elengedhetetlen – de a radikális szociális munkás nem áll itt meg, hanem az intézményeknél és a politikában is (össz)társadalmi változásokat kezdeményez. Hogy a gyerekek iskolába járjanak, az alapvetően jó és szükséges, ezért pl. a szegregátumokban, Magyarországon jellemzően roma telepeken dolgozó szociális munkás mindent megtesz azért, hogy ügyfelei (gyerekei) iskolába járjanak. Ha csak szegregált iskola elérhető a közelben, akkor abba, az is jobb a semminél. A radikális szociális munkás azonban nem áll itt meg: Igyekszik települési és intézményi szinten is hatni, elérni, hogy a „jó” iskola inkluzívabb legyen, az abban dolgozókat segíteni abban, hogy ezt meg tudják valósítani, a településsel pedig tervet kidolgozni az oktatási szegregáció helyi felszámolására. S végül harmadik szinten szakmai szervezetekben és a nyilvános térben is
felemeli szavát a gyakorlatilag apartheid jellegű 4 település- és oktatáspolitika ellen.
- A szociális munka hivatás, mely a jóléti állammal együtt krízisben van (Lorenz 2008).
Megújítása a gyakorlat oldaláról új, partner alapú, a kliens valós szükségleteire reagáló módszerek által, továbbá a menedzserizmus, adminisztráció csökkentésével, érdekképviselettel, radikális emberi jogi és zöld szervezetekkel való együttműködéssel lehetséges (Ferguson 2008). Magyarországon egyre inkább látszik, hogy a szociális munkás praxis és a szakma megújítása nem az egyre inkább jelentőségét vesztő és teoretikus keretekbe szoruló akadémiai tér felől 5,hanem sokkal inkább a különböző specifikus emberjogi, lakhatási és szakmai szervezetek oldaláról lehetséges (vagy sehogy).
A radikális szociális munka jelene Magyarországon
A radikális szociális munka felvetései ma gyakran abszurdnak hatnak, és a realitásokat nélkülöző, lehetőségekről való kávéházi diskurzusokból táplálkozó idealista elképzelésnek tűnnek. Ám a szociális munka rendszerváltás előtti úttörői legalább ennyire abszurdnak tűnő módon ültek és ötleteltek, majd cselekedtek, feszegetve a rendszer és intézményük határait a SZETA 6 -ban és a nevelési tanácsadókban a posztkádárista keretek között (Pik 2001 ). Előttünk tehát a példa, ellenszélben is előre lehet jutni. Amiért mégis irreálisnak tűnnek a radikális szemlélet céljai a mai magyar valóságban, az az, hogy, ahogy arra már utaltam, a „sima” szociális munka, annak széles konszenzuson alapuló globális definíciójában foglalt célok is forradalmi nézeteknek tűnnek a mai közgondolkodást egyre inkább uraló „gondoskodáspolitika” és a nagy karitatív (egyházi és GONGO) szervezetek narratívájával szemben.
Miközben a szociális munka célja az emberek hatalommal való felruházása és a nagyobb társadalmi igazságosság, Magyarországon feltalálták szociálpolitika helyett a „gondoskodáspolitikát”, amely egyfelől azt szeretné, hogy mindenki dolgozzon és a társadalom számára egyrészt ne jelentsen problémát, másrészt értéket teremtsen, másfelől arra akarja ösztönözni (nem tudni, a törvényen kívül milyen eszközökkel) az egyént, a családját, a településeket, civil, egyházi szervezeteket és csak végső soron az államot, hogy gondoskodjon magáról, családtagjáról, települése lakójáról. A praxisban (professzionális gyakorlatba) a szociális munkás ez ellen a paternalisztikus és populista szemlélet ellen küzd.
A szociális munkásnak, legyen az kritikus szemléletű gyakorlati vagy elméleti szakember, nyilvánvaló, hogy ez – az úgynevezett közmunkába, vagy betanított, képzettséget nem igénylő munkába „beterelés”, a felelősségnek a teljesen forrás- és eszközhiányos (kis)településekre és civilekre, a homályos „közösségekre” testálása, a legtöbb eszközzel rendelkező állam hátra vonulása, a legkevésbé sem segíti elő sem a nagyobb társadalmi igazságosságot, sem az egyén hatalommal felruházását, sőt, azok ellenében hat. Itt azonban véget is ér, az egyetértés az akadémiai tér és a praxis (gyakorlat) között: A társadalmi igazságosságot, emberi jogok érvényesülését és az egyén kompetenssé tevését komolyan vevő szociális munkás nap mint nap ez ellen a gondoskodó-munkába terelő szemlélet ellen küzd 7, és azt várná az akadémiai tértől, hogy azon dolgozzon, hogy a valódi szociális munka visszanyerje létjogosultságát, hogy tudományos eszközökkel cáfolják a szakmai és közéleti nyilvánosságban és a szociális munkás képzésben a „gondoskodáspolitikai” szemlélet apologétáinak (elismert szószószlóinak) tudománytalan állításait, valamint hogy feltárják és terjesszék az ebben a helyzetben alkalmazható jó gyakorlatokat, és mindezt az egyetemi képzésben is egyértelműen érvényesítsék.
Az akadémiai tér szereplői számára pedig a Globális definíció (IFSW) 8 az alap, innen gondolkoznak tovább. A hazai folyóiratokban megjelenő tudományos munkák, többségében és egyre inkább elmélet-dominált okfejtések, vagy társadalmi problémákat érintő leíró kutatások, melyek a gyakorlati munkára nem, vagy csak kevéssé reflektálnak. A szociális munka azonban gyakorlati szakma. „Alulnézetből”, egy gyakorlatban (valós klienskapcsolattal bíró) elkötelezett szociális munkás számára az elméleti szerzők által felvetett teoretikus okfejtések, történeti elemzések teljesen irrelevánsak. Az akadémiai és a gyakorlati tér hazánkban így szinte teljesen különvált.
A szociális munka elhúzódó válsága ellenére (Bugarszki 2014) „van, volt, lesz”, és a gyakorlatban, kell tegye a dolgát. Túlélésének záloga ma Magyarországon, a hivatalos teljesen szegényellenes, „munkaalapú”, szegregáló szemlélet távoltartása a szakmától. A szakmai folyóiratokat áttekintve ezt a nézetet ma, meglátásom szerint, csak a praxis oldaláról érkező szakemberek képviselik hitelesen. A jelenlegi akadémiai tér nem reagál, sőt, távol tartja magát a kritikától a hivatalos szociális beavatkozásokat jellemző, olyan abszurd szófordulatokat illetően, mint „szeretetteljes szegregáció” 9 , illetve a jótékonykodás alá-fölé rendeltségével operáló szakszerűnek, sőt modernnek beállított szakmai programok. A hazai közösségfejlesztéssel és civil szférával foglalkozó folyóiratok nincsenek híján a gyakorlati írásoknak, mert van kapcsolatuk a terepen dolgozókkal, és tudják is motiválni a gyakorlatban tevékenykedő aktivistákat, akik fontosnak érzik a jó gyakorlatok egymásnak való bemutatást.
Ilyen pl. a Parola folyóirat – a szociális munka szakfolyóiratok meggyőződésem szerint tanulhatnának tőle.
Mire támaszkodhatunk? – a múlt
Bár sötétnek tűnik a jelene, a magyar radikális szociális munkának vannak előzményei. Sőt maga a szociális munka professziója és jelenlegi valós dilemmáiról való gondolkodás nagyon komoly múltra vezethető vissza. Egyik legelső ilyen momentumra Pik Katalin (Pik 1998) hívja fel a figyelmet. A XX. század eleji Budapesten 10 lezajló Prohászka–Deutsch vitában a karitatív szemlélet (a szív dolga) csap össze a gyakorlatot, professziót (tudatos beavatkozást) hangsúlyozó új paradigmával a Társadalmi Múzeum Értesítője című folyóirat hasábjain. Külön érdekesség, hogy ebben a vitában a karitatív szemléletet az akkor igen népszerű és modernnek számító Prohászka püspök, míg a szakmaiságot egy gyakorlatban dolgozó orvos képviseli.
A hazai szociális munka első alakítói, alapítói a kádárista diktatúra közepette önkéntesen illegális egyesületben (SZETA) 11, vagy bújtatott segítő állásokban kutattak, segítettek, adományt osztottak, szembe menve a szegénység létezését tagadó pártállami berendezkedéssel. A tevékenység radikalizmusa abban állt (Pik 2009), hogy a szegénység létezését tényként tudták és bizonyítottnak vélték, illetve meggyőződésük volt, hogy az egyenlőtlenségekkel a társadalomnak dolga van. Módszereik, metódusaik rímelnek a radikális szociális munkára (partnerség, esetmegbeszélő körök, politikai aktusok). Mindazonáltal két alapvető momentum nem jelent, nem jelenhetett még meg náluk: a menedzserizmusellenesség, és az olyan újszerű irányzatok, módszerek hangsúlyozása, mint az inklúzió, a housing first elv stb. Ám ezek a későbbiekben, amikor már lényegesen relevánsabbak voltak, sőt, szükségszerű lett volna a róluk való gondolkodás, akkor is csak a gyakorlati diskurzus marginális részeivé tudtak válni – ezen változtatni kell.
Számtalan kevésbé publikált és nem publikált kísérlet, metódus köthető még a radikális szociális munkához, ezek többsége a közösségi munka eszközeivel végzett szociális munkát, érdekérvényesítést jelenti. (Pl. önkényes lakásfoglalók érdekében, tapasztalati szakértők bevonásával, Gosztonyi 1992.)
A „radikális szociális munka” fogalmának első, mai napig egyetlen tiszta, néven nevezett megjelenése Magyarországon 2011-ben történt, amikor fiatal szociális munkások magukat radikális szociális munkásként identifikálva megalakították Új Szemlélet nevű csoportjukat, új módszerekkel kísérleteztek, demonstrációkat tartottak 12. Mind a csoport, mind akcióik marginálisak maradtak. Ezek voltak az első tisztán és artikuláltan szociális munkások által szervezett radikális akciók, melyeknek nemzetközi visszhangjai is voltak (Fergusson). Ők szervezték a „szemétháborút”, mely egy tiltakozássorozat volt egy budapesti belső kerület kukázást tiltó rendelete ellen.
A csoport egyik alapítója, Ferencz Norbert meghatározása szerint:
„A radikális szociális munka magyarországi megjelenése tulajdonképpen szakítás a szociológusok által az államkapitalizmust követően gründolt és kialakított felsőfokú szociális képzés szellemiségével, mely sokkal inkább a társadalomban zajló folyamatok kutatását és magyarázatát tűzte célul, valamint ezen folyamatokhoz való alkalmazkodást, mintsem ezek megváltoztatását. Sőt tudományos közhellyé vált az apolitikus szakértés ezzel tagadva a szociális munka evidens politikai dimenzióban kifejtett tevékenységeit (pl: empowerment, elnyomásellenesség). Így megvédve a tudomány bástyáit a politika támadásaitól. A radikális szociális munka teljes oppozíciója az Orbán kormány által kialakított NER-el (Nemzeti Együttműködés Rendszere) általánosságban kifejeződése a képviseleti parlamentarista demokráciával szembeni elutasításnak, egyúttal kiállás a közvetlen döntéshozatal mellett (pl: munkástanácsok révén).” (Ferencz Norbert személyes közlése)
A 2010-es évektől erősödtek fel a kormányzati törekvések, amelyek ellen a szociális munkának nyilvánvalóan harcolnia kell: a magyarországi érdekképviseletek fokozatos ellehetetlenítése, a szociális munka félrevezető, karitatív jellegének hangsúlyozása, ezzel párhuzamosan a bürokrácia és a kontrollfunkciók növelése. Ezekkel szemben a szakmának a globális definícióban foglaltakat kell hangsúlyoznia. A szociális munka mint szakértelmen alapuló hivatás azonban a politikának és a közvéleménynek nagyon ki van szolgáltatva (hisz ehhez is mindenki ért, mint a focihoz). Az intenzív kormányzati szegényellenes kommunikáció mellett így a szociális munka mára nagyon sokat veszített jelentőségéből.
Elég, ha csak a felsőoktatásba jelentkező és a képzést elvégző hallgatók számának csökkenését nézzük. 13
A szakmai szervezetek, köztük a radikális gondolatokkal kacérkodó tagokkal egyre inkább kezdik felismerni a politika által a szociális munka, mint szakértelmet igénylő hivatás ellehetetlenítésre, ignorálásra tett kísérleteket. Éppen ezért igyekszenek a szakmát, annak kritikus vonulatát és valódi értékeit megjeleníteni szélesebb körben is, különböző eszközökkel: állásfoglalások, nemzetközi konferenciákon való részvétel stb. Ezek az eszközök talán nem tűnnek radikálisnak, de a mai magyaroszági keretek közt az egzisztenciális ellehetetlenülést lehet kockáztatni akár egy petíció aláírásával, vagy egy Facebook-poszt like-olásával is.
Szintén gyakorlati szakemberek ismerték fel, hogy szükség van a szociális munkás identitás erősítésére, ezért kampányvideó-sorozatot készítettek, ami a szociális munkás hivatás státuszának emelését hivatott szolgálni. A video a gyakorlatban dolgozó szociális munkások adományaiból valósult meg és nem tesz mást, mint bemutatja, hogy kik a szociális munkások és mit csinálnak, nem tartalmaz kritikát csak pozitív üzenetekkel népszerűsít. Éppen ezért sokkoló, hogy csak NGO-k és magánszemélyek közösségi oldalain jelent meg, éppen ezért hivatkozást sem tudok rendelkezésre bocsátani. Ezen kívül a felsőoktatásban, remélhetőleg minél többen, használtuk.
Mit hozhat a jövő?
A lehetőségek…
A radikális szociális munka lehetősége a mai Magyarországon a szervezett (szakszervezeti tag) szociális szakemberek erősítése s táborának gyarapítása. Szükség van az eklektikus képzések egységesítésére, és az itthon csak elméletben létező nemzetközi definíció kiterjesztésében, társadalmiasításában, s ebben a radikális szociális munkának jelentős szerepet kell vállalnia. Lehetőségeket rejt továbbá az ellenállási, a hatalommal, állami intézményekkel és szolgáltatásokkal szemben alternatívát kínáló közösségek és terek szervezése, és a már meglévő szervezetek összekapcsolása. Számtalan, magára radikális szociális munkásként tekintő, de szociális munkás diplomával nem rendelkező felsőfokú társadalomtudományi képzést végző fejt ki különböző tevékenységeket (pl: működtet szövetkezeti közösségi teret, kocsmát, koncerttermet, internetes hírportált stb.). Más társadalomtudományi szakokon végzett oktatói tevékenységem során tapasztaltam, hogy ezeken a területeken számos baloldali nézeteket valló fiatal érdeklődik a szociális munka és annak radikálisabb, gyakorlati megvalósítása iránt. Ők jellemzően nem szociális munkás hallgatók, jövőjüket emberjogi civil szervezeteknél képzelik el. Fontos lenne ezeket az elhivatottságokat becsatornázni a szociális munkába, illetve ezeket az embereket felfegyverezni a professzionális szociális munka eszközeivel. Jelenleg, 2022 közepétől felerősödve, a magyarországi tanárok mellett kiálló, illetve az oktatás megújítást követelő tüntetések jelszavai között nagyon sokszor kap helyet az inklúzió és az egyenlőségre törekvő oktatáspolitika támogatása. 14 Ezek a tevékenységek a szociális munka ügyén kívül esnek, ugyanakkor fontos a szociális munkára hatással lévő politikai üzenetet hordoznak mind tartalmukban, mind már magukkal a létükkel: lehetséges másképp, és lehetséges a szélesebb társadalom szolidaritásának elérése.
… és a veszélyek
A remény fenntartása különösen fontos egy alapvetően nacionalista, klerikális, “irgalmas” hatalom alatt, a szociális munka mint professzió ugyanis azóta a létért, sőt, a létjogosultság elismeréséért küzd. Hiába lettek tudományos „körei”, etikája, hiába vált szakmává, mint diplomát igénylő professzionális hivatás valójában nem elismert, bár volt, amikor sokan azt gondoltuk, nemsokára az lesz. Ennek alátámasztására számos szakpolitikai intézkedést, tanulmányt lehetne citálni, vizsgálni, de bőven elég megnézni egy internetes keresővel, hogy hányszor és kik használják (magyarul) a „szociális munka” kifejezést, és milyen értelemben. Sajnos leginkább a laikus segítő, adományosztó varázsló, értelmében használják adományosztó, a „szeretet erejével” segítő szervezetek. Ha pedig a segítő karitatív szervezetek által kiírt állásajánlatok között böngészünk, gyakran találkozunk a „felsőfokú végzettség előny”, sőt, olykor az „érettségi előny” kifejezéssel is. A törvényi szabályozás ma már nagyjából minden bármilyen végzettséggel lehetővé teszi számos szociális szakmai munkakör betöltését 15. Szembesülnünk kell azzal is, hogy a szociális munkát érintő botrányok kapcsán a szakemberek tehetetlennek, a szakmai reagálásra képtelennek tűnik.16 Budafok helyi szociális szolgáltok segítségével (átverés) hajtott végre kilakoltatást, a helyi szociális szolgálat Újpesten egy fiatal szociális munkás vezető eltávolításával fedték le politikai következményeket…
Még aggasztóbb és még veszélyesebb az a jelenség, amit Mayo egy korai tanulmánya által nyújtott értelmezési keretben érdemes megvizsgálnunk (Mayo, 1975). A szerző a közösségfejlesztés és közösségi szolgáltatások szó használatát vizsgálja a korabeli amerikai szociális fejlesztő programokban, és arra jut, hogy amikor egy programban meg kell magyarázni a beavatkozás hátrányait, vagy kárpótolni kell a veszteseit, akkor a varázsszerhez, a „közösségi szolgáltatásokhoz” nyúlnak. Ezzel több legyen ütnek egy csapásra: pótcselekvést végeznek, úgy tudnak tenni, mintha valóban csinálnának valamit, áthárítják a felelősséget a laikus lakosságra. Gondoljunk most a télről télre kihirdetett „vörös kód”-ra 17. A felelős vezetők ilyenkor elmondják, hogy a „szállók várják a bajba jutott embereket”, és kérik a „jóérzésű embereket”, hogy szóljanak, ha bajbajutott hajléktalant látnak. Ezzel egyrészt egy teljesen szakmaiatlan megközelítést promotálnak: mintha a segítést a tömegszállások jelentenék, és nem a lakáspolitika. Másrészt egy társadalmi lelkiismeretet megnyugató pótszert kínálnak, aminek eszköze a szociális munkás (és megint csak nem a lakáspolitika), mintha csak azt mondanák: „A kirekesztettek nem igényelnek változást, komolyabb szociálpolitikai beavatkozást, részükre ott a szociális munka, a szociális munkások majd megoldják (eltüntetik).”
A „vörös kód”-nak és a hasonló gyakorlatoknak másik negatív mellékhatása is van a szociális
munka – definíció szerinti – céljainak megvalósulására nézve: Az, hogy „ha hajléktalant/szegényt/rossz tanulót látsz, hívd a szociális munkást”, rögtön egy stigmává is válik: akinek szociális munkásra van szüksége, azzal valami gond van, illetve akivel gond van, azt majd a szociális munkás elviszi valahova, és a saját külön világukban gondoskodik róluk. Ha orvosra van szüksége, nem jár a kórház, hanem a hajléktalan kórház, neki nem jár pszichológus, hanem szociális munkás, megfelelő fejlesztő oktatás helyett önkéntes korrepetitorok stb.
Vagyis a szociális munkás felbukkanása valaki mellett azonnal automatikusan fokozza a kirekesztettséget. És itt a szociális munkás ismét a széllel szemben kell, hogy elkezdjen vizelni, és ebben az akadémiai diskurzus megint csak nem segít. Az ugyanis ahelyett, hogy arról szólna, az oktatási és szociális intézményeknek, az oktatás- és szociálpolitikának hogyan kellene inkluzívnak lennie, most Magyarországon arról szól, hogy a „problémás” embernek hogyan kéne integrálódnia, vagy hogyan kéne őt integrálni. A kormány és az egyházi szervezetek fogalomhasználata pedig végképp téves, kirekesztő úton jár, amikor a „szeretetteljes szegregációról beszél” 18 , ami ugyan explicite még csak az oktatásügyben jelent meg, de a gyakorlatot tekintve a szociálpolitikában is ez az uralkodó paradigma. A szociális munka tehát nagyon gyakran éppen hogy az egyenlőtlenség irányába hat, azt legitimizálja (Gans 1992.). Sőt, látszólagos érdeke is fenntartani azt, hogy a speciális ügyfelekre szabott speciális programok létezzenek, hisz ezek extra ráfordítással, túlórát és extra fizetést (megélhetést) biztosítanak, ráadásul eltüntetik a problémát (a kliensek hangját). Az állam szociális kérdésekhez való hozzáállásában fellelhető még egy elem, a „népszerű szociális munka” promotálása, aminek több, a professzionális szociális munka szempontjából fenyegető hatása is van. Ioakimidis (2019) a „nem szociális szociális munkát” nevezi Popular Social Worknek. Ez abban az értelemben is „popular”, népszerű / népi, hogy nagy népszerűségnek örvend, és abban is, hogy „a nép” végzi: szociális munkás képzettséggel, de még szemlélettel sem rendelkező polgárok hajtják végre, sőt, gyakran szervezik is. Ráadásul az általuk végzett tevékenységre jellemzően, de legalábbis nagyon gyakran szociális munkaként, esetleg önkéntes segítő munkaként hivatkoznak mind maguk, mind a külvilág, köztük a szociális kérdésekben tevékenykedő állam. Ez az állami tevékenykedés azonban megint csak nem valós válaszokat és megoldásokat nyújt, hanem csupán alibit és pótcselekvést jelent. Azokra a kezdeményezésekre gondolunk, amelyek segítő tevékenységüket szociális munkának gondolják, ugyanakkor a szociális munka mint professzió (képzés, tudomány, hivatás, definíció), ha nem is elutasításával, de negligálásával folytatják, sok esetben egész egyszerűen nem is tudván arról, hogy ez valójában egy a tudomány által szolgáltatott bizonyítékokon alapuló (evidence-based) szakma. Mind a politikai, mind a piaci logikát követve ezt a munkát végezni kifizetődőbb rövid távon. Sem hosszú távú befektetést (pl. képzést), sem szellemi munkát, sem esetleges társadalmi konfliktusokba való belemenést nem igényel, nem kérdőjelezi meg a fennálló társadalmi mechanizmusokat, ugyanakkor kézenfekvőnek tűnő „megoldásokat” kínál, melyek kivitelezése még azt a kielégülést is nyújtja a végrehajtóknak, hogy jót cselekedtek. Ioakimidis szerint a Popular Social Work jelenség felerősödik társadalmi katasztrófák esetén, extrém helyzetekben – ilyen példákon kívánom megmutatni, hogy hogyan is nyilvánul meg ez a jelenség Magyarországon. Bár egy kilakoltatás kapcsán felálló élőlánc, vagy egy extrémen marginalizált helyzetben levővel folytatott önkéntes mentorkapcsolat kifejezetten pozitív és jelentős hatással van a társadalmi igazságosságról (legalábbis a társadalom egyes csoportjaiban) alkotott fogalmakra, de hosszú távú, ne adj’ Isten rendszerszintű hatása a kliensek jólétére nincs, ahogy nincs a szociális munkára sem. Ez nem a szociális munka professziója. Így fordulhatott elő az is, hogy míg a menekültválságok kapcsán Magyarországon gombamód szaporodtak a szociális munkást igénylő programok, projektek, eközben képzésben egyre kevesebb hallgató vesz részt, és ők is egyre alacsonyabb küszöbbel kerülnek be, és sajnos ki is. S ahogy azt már említettem, a törvényi változások lehetővé teszik nagyjából bármilyen végzettséggel az állami, állam által finanszírozott programokban dolgozó szociális munkás munkakörök betöltését, sőt, sok egyházi vagy (GO)NGO szervezet ilyen irányú tevékenysége, ki kell mondjuk, egyáltalán semmilyen módon nem ellenőrzött, és a jelenlegi jogszabályi keretek közt nem ellenőrizhető, még akkor sem ha költségvetésük nagy része állami vagy nemzetközi dotáció.
A professzionális, globális definíció szerinti szociális munka állami és társadalmi el nem ismertsége olyan akadály a (radikális) szociális munka előtt, amellyel nem teheti meg, hogy nem foglalkozik. Végül a szociális munkában megjelenő, a hatékony, társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése irányában végzendő munkát akadályozó jelenség az állam által nyújtott szolgáltatásokban a szakmánk kiüresedése, a bürokrácia óriási térnyerése és a túlzott standardizáció (a problémákra gépiesen adott rutinválaszok - Bányai 2008), s hogy a családokat segíteni hivatott legfőbb szolgáltatás az alapszolgáltatás (Gál 2015). Ez gyakorlatilag ellehetetleníti az egyénre szabott megoldásokat, a preventív jelleg helyett – az egyébként természetesen érvényesítendő gyermeki jogokra hivatkozva – eluralkodott a kontroll funkció. Mindez nemcsak a gyakorlatban jelenik meg, hanem egyértelmű jogalkotói tendencia. A szociális munkás szintjén ez egy nagyon nyomasztó dilemmaként, nap mint nap meghozandó súlyos döntésként jelenik meg: a gyermek jogait tartsa szem előtt, vagy azt, hogy az általa nyújtott szolgáltatásnak nem büntetőnek és bürokratikusnak, hanem preventívnek és képessé tevőnek kellene lennie. A dilemmát azonban nem a családdal dolgozó – az emésztő lelkiismeretével egyre inkább kiégő – szociális munkás tudja feloldani. A kolléga kezébe az eszközt a megalapozott szociálpolitika (lakás-, oktatás-, településpolitika stb.) és az ezeken alapulva működő állami hivatalok tudják adni. 19 Ezek nélkül a szociális munkás magát eszköztelennek és folyamatosan kudarcosnak érzi. Tetézi mindezt az alacsony presztízs és alacsony jövedelem – nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az egyetemi szociális munkás képzésbe. Ez is feladatot állít a radikális szociális munka elé, Magyarországon talán különösen nagyot. Nemcsak a nagyobb társadalmi igazság és egyenlőség irányába mutató szociálpolitikáért kell harcolnia, hanem azért, hogy egyáltalán legyen érdemi szociálpolitika. Enélkül ugyanis a szociális munkás valójában eszköztelen.
Milyen út áll a radikális szociális munka előtt?
A Iain Ferguson (2019) radikális szociális munkáról írott esszéjében úgy látja, hogy a szociális munka előtt három lehetséges út áll, mindhárom a szociális munka más-más narratívában történő értelmezésén, az uralkodó berendezkedéshez való más-más viszonyán alapul.
Az egyik út az összejátszás (collusion) útja:
A történelemben – Ferguson példájában – ezen az úton járt sok szociális munkás a Harmadik Birodalomban.
A szociális segítés, a szociális munka ugyanis a legvadabb rezsimek közt is létezhetett. A Harmadik Birodalomban azonban szociális munkás szervezetek – és szociális munkások is – részt vettek pl. az eugenikai programokban az „érdemesek” és az „értéktelenek” diagnosztizálásával, a tanulási nehézségekkel küzdők vagy fogyatékossággal élők beazonosításával, akik végül sterilizálásra vagy kiirtásra ítéltettek. A sterilizálást és gyilkosságot persze már nem szociális munkások végezték, ők „csak” végrehajtották, az értéksemlegesség égisze alatt azt, amit kértek tőlük. Voltak köztük, akik úgy gondolták, ami utána történik a kiválasztott gyerekekkel, az már nem az ő felelősségük, de olyan is, aki úgy érezte, neki feladata hozzájárulni az aktuális társadalmi rend fenntartásához. Vannak kevésbé szélsőséges példák is, pl. amikor brit szociális munkások aktívan részt vettek abban, hogy fiatal, férjezetlen anyáktól beleegyezésük nélkül elvigyék gyerekeiket. Ahhoz, hogy ilyenek megtörténhessenek, kellett, hogy a szociális munkát olyan szakmaként értelmezzék, melynek feladata az uralkodó társadalmi rend fenntartása, és / vagy mint egy tisztán „technikai” szakmát, amelynek nincsenek erkölcsi-etikai faktorai – csupán felhasználja a tudományosan megalapozott technikáit valaminek (bárminek) a végrehajtására. Mai magyar viszonylatban ide kell sorolnunk, ide sorolhatjuk a kirekesztő kormányzati ideológiákkal összhangban működő szociális vagy karitatív programokat, szervezeteket. Aktív képviselői azok a GONGO-k, (minisztériumi) szakértők, akik és amelyek a melegellenes, idegenellenes, roma- és szegényellenes, ugyanakkor paternalista kormányzati ideológiával összhangban alakítják vagy fogalmazzák meg programjukat. Ezekre a - fennálló rendszerrel azonosuló, a szociális munka értékeit azzal elméletben és gyakorlatban egyaránt összeegyeztető - programok, szervezetek, szakértők tevékenységére természetesen nem
tekinthetünk ugyanolyan szörnyűségként, mint az életre érdemesek és érdemtelenek szétválogatását a Harmadik Birodalomban, de ugyanúgy a (fent már leírt jelzőkkel illethető) rendszer fenntartásáért dolgoznak, mint a külföldi példákban felsorolt szociális munkások.
Hogyan nyilvánul ez meg a mindennapokban, mely gyakorlatok tartoznak ide?
Fenntartja a rasszista elnyomó rendszert, amikor egy szociális szervezet szegregáló iskolát tart fenn, szegregáló szolgáltatásokat nyújt. A társadalmi mobilitás ellehetetlenítését és a teljes társadalmi kirekesztést szolgálják, amikor az állami szervekkel összejátszva segítenek eltávolítani a hátrányos helyzetű gyerekeket az iskolákból, támogatva magántanulóvá válásukat. (És garantálva, hogy soha ne tehessenek szert sem használható tudásra, de legtöbbször végzettséget igazoló papírokra sem - ezzel pedig valamire való munkalehetőségre sem, egész életük során.)
Az egyén (ügyfeleik) döntési szabadságát vonják kétségbe, amikor lebeszélik az abortuszról.
(Magyarországon sok, részben államilag finanszírozott gyermekvédelmi programot
koordinálnak katolikus szervezetek, ahol ez jellemző).
Magyarországon tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás - vagyis gyakorlatilag tilos hajléktalannak lenni. Erre a büntetőjogi tételre gyakran támaszkodnak szociális szervezetek is, amikor rendőr segítségét veszik igénybe hajléktalan személyek szállóra kényszerítéséhez.
A homofób rendszerrel játszanak össze azok a szociális munkások, akik együttműködnek az állami szervekkel potenciális meleg szülők örökbefogadóvá vagy nevelőszülővé válásának akadályozásában.
Akik tehát összejátszanak a hatalommal (collusion), azok együttműködnek az elnyomó állami irányelvekkel, vagy meggyőződésből, vagy mert elfordítják tekintetüket az etikai szempontokról.
Az elnyomó társadalmi rendszerekben egy másik lehetséges út a szociális munka előtt Ferguson elemzése szerint az elnyomó hatalomra adott egy másik lehetséges válasz a szociális munka részéről a feladatteljesítés (compliance).
Akik ezt a stratégiát választják, azok azért működnek a hatalom kívánalmai mentén, mert nem látnak alternatívát - vagy mert a jogszabályok így írják elő, vagy mert feletteseik ezt követelik meg tőlük. A feladatvégrehajtás (compliance) tehát a megadott eszközök, bürokrácia használatát jelenti, a hivatás adott helyen és pillanatban meglévő kereteinek tudomásul vételével. Ma Magyarországon ezen gyakorlatok jellemzője, szemlélete hogy az egyénre, annak megváltoztatására, és nem az egyén és a hatalom és az általa működtetett rendszer kölcsönhatására fókuszál. A feladatvégrehajtó éppúgy nem emeli fel a szavát az ügyfél jogaiért, a szociális munka etikai szabályaiért, mint saját jogaiért. Neki a szociális munka a meghatározott eszközök (felülről) meghatározott használatát jelenti, annak megkérdőjelezése nélkül.
Az elmúlt évek magyarországi botrányai pregnáns példákat szolgáltatnak arra, hogy hogyan tudnak szociális munkásként dolgozók a helyi autoritásokkal együtt asszisztálni pl. ügyfelük otthontalanná válásához, vagy munkatársaik munkavállalói jogainak teljes redukáláshoz. 20 Nem tesznek ezekért a - szociális munka elveivel ellentétes - következményekért semmit aktívan, de ellene sem, miközben látszólag működtetik a rendszert. Gyakorlatilag imitálják a szociális munkát egy olyan tevékenységgel, ami lényegét tekintve mégsem az. Ha valakit megkérdezünk erről, a szakma és a kollégák válaszai ilyesmik: „tettem a dolgom, nem voltam felelős pozícióban, a döntést nem én hoztam”; „papíron rendben volt” (Fenton 2019).
Mi az oka ennek a hallgatásnak és asszisztálásnak?
Az egyre terebélyesedő bürokrácia már önmagában is gyakran éppen a partneri kapcsolaton alapuló segítés ellen hat, legitimizálva a rendszerhibákat. A klienskapcsolattal bíró, "terepi" szociális munkások napi gyakorlatán kívül a szakmai szervezetek csendben maradása is nagyban hozzájárul ehhez. E szervezeteknek csak csekély hányada fejezi ki egyet nem értését, akkor is jellemzően nem helyben és csak évekkel később 21. Erős alulfinanszírozottsága és fragmentáltsága, valamint a képesítés nélkül dolgozó szociális munkások nagy aránya miatt a szociális szférában dolgozók egyáltalán nem mondhatóak szervezettnek Magyarországon 22 . - írja Gyarmati Andrea (2019) a szociális munkások jövedelmi viszonyairól szóló tanulmányában. Bár nem képezte Gyarmati vizsgálatának tárgyát, hogy a nagyon alacsony kereset milyen hatással van a szolgáltatások minőségére, de a botrányok és az arra adott reakciók egyértelművé teszik, hogy a szociális munkás botrányok a szakma elgépiesedésének melegágyát jelentik: Mivel a különböző munkáltatók, erősen eltérő keresetet tesznek lehetővé (egyes állások mellett lehetséges másodállást, projektmunkákat vállalni, mások mellett nem), egzisztenciális kényszerek miatt sok szociális munkás ragaszkodik állásához akkor is, ha tudja, hogy érdemben nem tud segíteni ügyfeleinek, sőt, sokszor érdekeikkel ellentétes programhoz asszisztál. Végeredményben tehát az egzisztenciális kényszer nyomán az átlag szociális munkásnak, akár állami, akár civil szervezet munkavállalója, a politikának való kitettsége brutális szintű.
Milyen tehát az a szociális munka, amely sem aktívan, sem csendes feladatvégzésével nem
járul hozzá az elnyomó rendszer fenntartásához?
Ferguson elemzésében a harmadik stratégia az elnyomó hatalommal szemben az
ellentmondás (contestation), vagyis az ellenálló szociális munka (social work of resistance).
Ez a fennálló hatalom és annak politikáinak megkérdőjelezése, kritikai vizsgálata. Kétségtelenül kevés a példa a megalkuvás nélküli, tiszta szerepvállalásokra.
Köztudott, hogy Magyarországon az első settlement alapítója a hazai szociális munka egyik úttörője, Hilschler Rezső 23 nem volt harcos egyenlőségpárti, sőt, egy erősen jobboldali, antiszemtia közegben mozgott, amit nem utasított el. Tevékenységében azonban a legmodernebb szociális munka gyakorlatokat alkalmazta, még ha az általa alapított settlement fókuszában a kutatás, a középosztály ismeretszerzése volt is, és nem a segítés (amely egyébként szintén megjelent). Prohászka Ottokár 24 (erősen jobboldali antiszemita, baloldal-ellenes), katolikus püspöknek is voltak előremutató kezdeményezései a szegények iskoláztatása, a munkásosztállyal
folytatott kommunikáció terén.
A szociális munka radikális narratívája szerint minden, ami szociális munka, az politikai aktus és a társadalmi változás irányába kell hasson. Mind Hilscher, mind Prohászka tevékenységéről elmondható, hogy szociális tevékenységük ebbe az irányba hatott. Mégis, bármennyire is fontos momentumok voltak ezek a magyar szociális szakma fejlődésében, szemléletének alakulásában, kezdeményezéseiket beárnyékolja a tény, hogy a két
világháború közötti szociálpolitikai szemléletet alapvetően határozta meg a társadalmi struktúrák merevítése és a segítő kapcsolatokban kommunikált érdemes vs. érdemtelen szemlélet (hogy az antiszemitizmusról ne is beszéljünk). Marx Németország című művében hangzik el a kritikai szociális munka egyik kulcsmondata: „a társadalom ideái az uralkodó osztály ideái” (Marx 1846).
A szociális munka nézőpontjából, a termelőeszközök birtokosa határozza meg, milyen társadalmi résztvevővé válhat az ügyfél. Ehhez nem kell, hogy a szociális munkás együtt akarjon működni a gazdasági hatalom birtokosaival, elég, ha csak maga sem mond ellent a legelterjedtebb közvélekedéseknek.
Probléma-e ez?
Ha a hatalom és a társadalmi közvélekedés szerint a központi célok között nem szerepel pl. a magyar romák inklúziója, akkor az eredmény, cinikusan fogalmazva, a tiszta-szegregátum lesz. Muskátlival teleültetve csinosítjuk ki a gettókat. Az ilyen programokban dolgozó szociális szakember munkája a telepi körülmények, feltételek javítása - annak tudatában vagy éppen annak a nyilvánvaló ténynek az elutasításával, hogy a probléma maga a szegregált, telepi élethelyzet, iskola, lakhely létezése.
Mindazonáltal ha csak ezt - a csinosítást - lehetséges elérni, nem jobb-e még ez is, mint a
semmi?
Még ha részt is veszünk e "sebtapaszok" felhelyezésében, a szociális munkás célja nem lehet kevesebb, mint az elnyomó uralkodó osztály ideái elleni küzdés. Nem nézheti szó nélkül végig, hogy a szegregált iskolai osztályban tanulókból nem lesz kórházigazgató, hogy a hajléktalankórházban mindig elmaradnak a fejlesztések. Ügyfeleink a maguk reménytelen helyzetével ugyanúgy a közösségünk részei, a velük való szolidaritás csak ezen igazságok kimondásával válik értékké.
Hogyan van jelen a rendszernek ellentmondó, ellenálló szociális munka ma Magyarországon?
Jó hír, hogy jelen van, tehát az ellenállás lehetséges.
A szociális munka érdekvédelmi tevékenységét gyakran keverik hazánkban a kifejezetten egy–egy társadalmi problémára fókuszáló (pl. lakhatási) érdekvédők tevékenységével. A kettő nem ugyanaz, de jó esetben ugyanazon a pályán játszanak. Ferguson (2019) cikkében arról beszél, hogy a radikális szociális munkás csoportoknak, hálózatoknak igenis kell keresniük a kapcsolatot, és tanulniuk kell ezektől a jellemzően baloldali csoportoktól -
ugyanakkor meg is kell őrizniük szociális munkás identitásukat, illetve a szociális munkás, mint munkavállaló érdekei is előtérbe kell, hogy kerüljenek. Egy aktivista nem szociális munkás. Nagyon fontos elveket mond ki és változásokat ér el, olyanokat, amelyekért szociális munkásként is harcolunk, de a szociális munkás napi professzionális munkáját szintén fejleszteni kell közben ugyanezekben az irányokban, amit csak a szociális munkások tudnak megtenni. Pl. fontos, hogy több bérlakás legyen, de hogy hogyan lehet ezekbe juttatni és megtartani azokat, akiknek régóta nincs stabil lakhatásuk, azt a szociális szakemberek tudják kitalálni. Az aktivista jellemzően egy ügyre és az az által leginkább érintett csoportokra fókuszál, a szociális munka viszont az összes problémával találkozik (pl. nem csak lakhatási, hanem iskolai stb...) és a teljes társadalomra tekintettel kell lennie. A szakmai önérdekérvényesítésre pedig a szociális munkás biztonságának megnövelése miatt van szükség a radikális szociális munka szempontjából, hisz ennek talaján harcosabb mer lenni.
A világban nem ritka szociális munkások nagyon határozott fellépése a radikális szociális munka elvei mellett kiállva, az azzal ellentétes állami intézkedések ellen tiltakozva. A nemzetközi sajtó küszöbét is átlépték különböző hongkongi, törökországi, palesztin példák, de vannak kevésbé látványos megmozdulások több országban is, többek között Magyarországon. Ilyen volt itthon a szemétrendelet ellen tiltakozó Új Szemlélet csoport nyilvános kukázási akciója, vagy az a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete által is szervezett akció, melyben a szociális törvény módosítása, az állami, társadalmi felelősség egyénre, családokra tolása elleni tiltakozásul a résztvevők hullazsákban feküdtek ki a parlament elé nemrégiben. Ezek az akciók a szociális munkának mint hivatásnak a társadalmi igazságosságért való létezésének demonstrálásai voltak.25 Az ügyfelekén kívül a saját szakmai érdekképviselet megnyilvánulásai is tetten érhetők.
Az utóbbi időben a korábbiaknál is tovább szűkült az érdekképviseleti tér. Ennek több oka van:
A kormányzat - többek közt - a szociálpolitika területén nem a szakszervezetekkel, nem a szociális szférában tevékenykedő civil szervezetekkel, hanem az általa támogatott GONGO-kkal (Deák 2023) alakít ki kapcsolatot. Ezek a kormányzatok által létrehozott "civil szervezetek" (government-organised non-governmental organisations) gyakran az akadémiai szférával is, hatalmi pozícióból bár, de jó kapcsolatot ápolnak. Ez magával hozta a valódi,
kormánytól független szakmai érdekvédelmi szervezetek tagságának és közvetlen hatásának szűkülését. Ennek ellenére (mindezekkel együtt) alakult újjá a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) https://szmme.hu/ és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) https://szad.hu/, melyek kritikus esetben adtak ki állásfoglalásokat, szólaltak meg demonstrációkon, felmutatva a szakma értékeinek és tudásának a jelentőségét. E két szervezet természetes szövetségeseit jelentik a különböző ügyekkel foglalkozó emberijogi csoportok, melyekkel gyakori az együttműködés és tagságban is jelentős az átfedés.
Nemcsak e szervezetek, de sok hasonló szemléletű kolléga is messzemenőkig visszautasítja azt a szociális szférában uralkodó szemléletet és azokat a kormányzati intézkedéseket, melyek összeegyeztethetetlenek a szociális munkás hivatással, például
- a "szeretetteljes szegregációt",
- a homo- és transzfób "gyermekvédelmi" intézkedéseket,
- a déli határon felhúzott kerítést - a menekültellenességet és a "nem leszünk befogadóország" narratívát.
Ezzel szemben azt valljuk és hangoztatjuk, szemben a társadalmi közvélekedéssé vált kormányzati narratívával, hogy pl. a homoszexualitás nem betegség, vagy hogy illegális ember nem létezik.
A hazai szakma legnagyobb kihívásai és dilemmái közé tartozik, hogy hogyan tud egyáltalán fennmaradni az értékeivel ellentétes irányzatok, eszmerendszer kereszttüzében.
Konklúzió:
A hazai radikális szociális munka létezik, de rétegekbe zárt, és radikális tradíciói erősen kapcsolódnak a társadalmi mozgalmakhoz, az azok által jelzett, bizonyos értelemben partikuláris szükségletek foglalkoztatják.
Áthatják a szakma jelenlegi legsúlyosabb dilemmái: a szociális munka mint hivatás állam általi elismerésének, megbecsülésének hiánya (pl. Gyarmati 2019); a területi egyenlőtlenségek; az elméleti és gyakorlati tér szétválásának (Török Mihály 2019) problémái.
Az, hogy a szociális munka kritikai funkciójának korlátozása, illetve a modernebb megoldások kormány általi háttérbe szorítása tendenciaként tovább fog erősödni, az nem kérdés.
A szociális munka értékeinek, professziójának megtartása azonban nemcsak az önszerveződő csoportok felelőssége, sok múlik az akadémiai tér viszonylagos szabadságán túl a benne mozgók kiállásán, bátorságán. Ma már van tudományos folyóirat a kormányzat szociálpolitikájával összhangban (Gondoskodáspolitika), van gondoskodáspolitikai egyetemi mesterszak is. Kérdés, hogy az európai viszonylatban alulfinanszírozott hazai felsőoktatás szereplői mennyire simulnak a piaci és kormányzati igények irányába, feladva teljesen vagy részlegesen elveket és szemléletmódot; illetve hogy hogyan tud a politika és a GONGO-k által preferált és kanonizálni kívánt gyakorlat befolyást szerezni a képzésben. Ezek fognak vajon eluralkodni? Vagy a szociális munka alakítói és a képzett szociális munkások fognak tudni befolyást szerezni, és fogják tudni érvényesíteni a valódi szociális munkát és értékeit a GONGO-kban is, szemben a kormányzat kommunikációjával, mely a "szociális munkás" fogalomhasználatot is igyekszik csökkenteni? (Ebben a kérdésben sajnos a tények minimális
vizsgálata után is minimum borúlátónak kell lennünk.)
Továbbá az egyik legfontosabb kérdés, hogy a szociális munka valódi természetét, kritikai szemléletmódját megőrizni szándékozó egyesületek, szakszervetek honnan kaphatnak támogatást: külföldről, vagy belföldről? És mennyire lesz a magyar társadalom nyitott, a hazai viszonyok között „kommunista örökségnek” is címkézett társadalmi szolidaritás irányába?
A magyar radikális szociális munka igenis lehetséges, ugyanúgy, mint a jóval professzionalizáltabb brit, a kliens és szakember kapcsolatainak újragondolásával, a humanizmus újrafelfedezésével (Langman 2020). Lassan a hazai akadémia térbe is begyűrűznek a modern irányzatok (ökoszociális munka, civil paradigma stb.), melyek finomabban, de hasonló irányba, az egyenlőség irányába hatnak. Ám sajnos sokan hajlamosak nem tudomásul venni és nem elfogadni, hogy az új irányzatok közös alapja a szociális munka politizálása.
A magyar szociális munkának ma már azt is tudatosítania kell, hogy létjogosultsága van, vannak a radikalizmusának gyökerei és szükség van a szociális munka politizálására. A szociális munka politizálása pedig kritikával, szembenállással jár, olyan hibrid demokráciák esetében különösen, mint amilyen a magyar. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a radikális szociális munka túlmutat a magyar gyakorlatban egyébként NGO-k által módszerként alkalmazott deviáns szociális munkán (Carey Foster 2011), mely a jó gyakorlatokkal való ellenállást jelenti a hierarchikus rendszeren belül. Ez az ügyfelek szempontjából több, mint a szociális munkások radikális kiállása, hisz nekik releváns segítséget nyújt, ugyanakkor kevesebb, mert nem az egész rendszer megváltoztatásáért küzd.
A hazai szociális munkát képviselő egyesület, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete 2 éve éledt újra. A kormánnyal és a karitatív szervezetekkel szemben identifikálja magát, együttműködve és mégis kellő távolságot tartva a jelenleg lagymatag akadémiai tértől. Sikere hosszú távon nagyon is lehetséges, amennyiben tud nemzetközi kapcsolatokat és szövetségeket létrehozni a társadalmi igazságtalanság ellen jelenleg is küzdő civilekkel, fiatalokból szerveződő mozgalmakkal.
A szociális munka politikai aktus, a féldiktatúra lebontásában és az új demokrácia felépítésében igenis szerepet kell kapjon. Ahhoz azonban, hogy amikor felemeli hangját, ne szigetelődjön el, mindenképpen szükség van a civil szféra és a nemzetközi közösségek (IFSW, SWAN, EU) támogatására, az akadémia tér egy részének radikális szemléletváltására.
Mihály Bulcsú elvtársunk tanulmánya rövidebb változatban angol nyelven eredetileg itt jelent meg: https://
1 TGM - Vigasztalás nehéz időkben
3 „Tankönyvi” meghatározás található pl. ebben a tanulmányban:
https://oxfordre.com/socialwork/display/10.1093/acrefore/9780199975839.001.0001/acrefore-
9780199975839-e-312
4 http://real.mtak.hu/15371/1/bwp1406.pdf
5 A mai Magyarországon szomorú tendencia, hogy a szociális munkát oktatók, a szakmát érintő szociálpolitikai
döntéshozásból kényszerűségből, a gyakorlatorientált de csekélyebb jelentőségű szakmai szervezetekből
önként vonulnak ki.
6 Szegényeket Támogató Alap ( a 1980-as évek-ben a diktatúra alatt működő informális társulás)
7 A Gondoskodás című lap 2021 őszi (első) száma a következő bevezetővel indul: "A gondoskodás ott kezdődik, ahol az ember a saját világából képes kilépni és ráébred: a közösség, amelyben ő él, nem létezhet tőle
függetlenül. A szociális gondoskodás megvalósításához (...) két dologra szükség van: bátorságra és
nagylelkűségre. (...) Egy polgári kormányzat közpolitikájának mindig is egy feladata van: az egyének, a polgárok
részére azt a lehetőséget megadni, amiben ő maga tud magáról gondoskodni, ő maga tud saját erejéből talpra
állni. (...) Mi, a kormányzat részéről abban a gondoskodáspolitikában hittünk az elmúlt években és hiszünk
jelenleg is, amelyik az önellátásra, a saját képességek fejlesztésére teszi a hangsúlyt. A szolidaritás
mindannyiunk ügye, a helyi közösségeké, az önkormányzatoké, a helyben élő embereké, az egyházé, és a
kormányé is. Közösségi kötődések nélkül ugyanis elképzelhetetlen szociális biztonság. A fedél nélkül élő
honfitársainknak hiába adnánk pénzt, a közösség megtartó ereje nélkül tartósan nem oldanánk meg az
élethelyzetüket. A családjától elszakított, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek nem pénzre,
hanem a másban való bizalomra, a „látom, hogy valaki hisz bennem” életérzés megtapasztalására van
szükségük. Akinek megváltozott a munkaképessége, az a szándéka nem változott meg, hogy dolgozzon,
munkával tartsa el a családját, és a társadalom értékteremtő tagja legyen. Sajnálat helyett az egyenlő esélyekre
építünk, ezért abban hiszünk, hogy esélyt kell teremteni, munkalehetőségeket kell adni és nem segélyt. (...) A
helyesen értelmezett gondoskodáspolitika segít, de nem rombolja az önellátásra törekvést. Kiegészít, de nem
helyettesít. Erényeket fejleszt, képessé tesz, de nem vár lehetetlent. Hálót akar adni, és nem halért sorban álló,
kiszolgáltatott tömegeket akar kreálni. Ez kétségkívül nehezebb és sokkal több erőfeszítést kívánó munka a
puszta pénzosztásnál. Mert közösséget építeni az egyik legnehezebb kihívás (...)"
Fülöp Attila az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára;
8 https://www.ifsw.org/what-is-social-work/global-definition-of-social-work/
9 https://index.hu/belfold/2013/04/26/balog_a_szeretetteli_szegregacioban_bizik/
10 Szándékosan írok Budapestet, hiszen a korabeli fejlődés és társadalom kétosztatú;
11 https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeg%C3%A9nyeket_T%C3%A1mogat%C3%B3_Alap
13 https://tamogatoweb.hu/felveteli-2022/
14 https://hu.wikipedia.org/wiki/Tan%C3%ADtan%C3%A9k_Mozgalom
15 1/2000 SzCsM rendelet 2022-es módosítása;
16 Budafok helyi szociális szolgáltok segítségével (átverés) hajtott végre kilakoltatást a helyi szociális szolgálat
https://merce.hu/2019/08/07/vizsgalat-indul-a-budafokon-otthontalanna-tett-79-eves-karoly-bacsi-ugyeben/
-Újpesten egy fiatal szociális munkás vezető eltávolításával fedték le politikai következményeket…
17 https://szocialisportal.hu/voros-kod-kiadasa-7/
18 https://nepszava.hu/1112707_bukik-vagy-marad-a-szeretetteljes-elkulonites
19 Egészen extrémnek tűnik, de több esetben hallottam már a „ha nem oldja meg a lakhatását, ki kell hogy
emeljük a gyereket a családból” mondatot
20 https://merce.hu/2019/08/07/vizsgalat-indul-a-budafokon-otthontalanna-tett-79-eves-karoly-bacsi-
ugyeben/ "egy 79 éves, egyedülálló férfit, Károlyt tette hajléktalanná Budafok-Tétény önkormányzata, ez derült ki az A Város Mindenkié közleményéből július végén:
"(...) egy kicsi, önkormányzati tulajdonú lakás bérlője volt. (...) a férfit a kerületi családsegítő központ egyik
munkatársa (valószínűleg önkormányzati utasításra) vette rá, hogy adja le a kulcsát az önkormányzat
vagyongazdálkodási irodáján, ezek után pedig „elhelyezte” őt egy soroksári hajléktalanszállón. A közlemény
szerint az idős férfi segítségre szorult az önálló életvitelhez, ám azt meg is kapta (...)
A férfi többször is elmondta nekik: nem szeretné elhagyni az otthonát és nem szeretne hajléktalanszállóra
költözni sem.
A férfinek egy (...) kevesebb, mint 40 ezer forintnyi tartozása keletkezett, ami miatt az önkormányzat január 25-
én felmondta a bérleti szerződését. Az AVM szerint innentől az önkormányzat már csak azon dolgozott, hogyan
tudná az idős férfit kilakoltatni – az önkormányzat és az őt segítők ugyanis elhallgatták előle, hogy a kilakoltatás
törvényi feltételei nem állnak fenn: öregségi nyugdíja, valamint az általa megtakarított 200 ezer forint
egyértelmű fedezetet nyújt a lakbér és a közüzemi díjak megfizetéséhez."
21 lsd gyorsjelentés a kilakoltatás ügyében a Párbeszéd szociális munka lap hasábjain az eset után 2 évvel
22 A Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének 107 tagja van pl.
23 https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/h-
75B54/hilscher-rezso-75DB8/
24 https://hu.wikipedia.org/wiki/Proh%C3%A1szka_Ottok%C3%A1r
25 https://telex.hu/belfold/2022/11/22/szocialis-torveny-tiltakozas-kossuth-ter-szocialis-munkasok
Anna Csongor, Bulcsú Mihály und Júlia Wéber Social Work Education and Practice in the Context of
Political and Social Changes in Hungary before 1989 and Today
Geteiltes Wissen – Wissensentwicklung in Disziplin und Profession Sozialer Arbeit 2023
Bányai Emőke: Bányai Emőke A sztenderdizáció árnyoldalai Kapocs 7/2 2008
Richard de Brabander : Wees positief!
Voorbij de retoriek van empowerment in het sociale domein
Amsterdam University Press 2022
Bugarszki Zsolt A magyarországi szociális munka válsága Esély 2014/3
DEÁK IZABELLAA kormányzat által létrehozott nem kormányzati szervezetek típusai: a
GONGO-jelenség Types of Government-Organized Non Governmental Organizations: The
GONGO Phenomenon in DOI 10.26521/profuturo/2022/2/1Fenton Jane Social work for lazy
radicals: critical thinking and courage in practice: by Jane Fenton, London, Red Globe
Press, 190 pp., (Paperback), ISBN 978-1-352-00245-4 2019
Lena Dominelli and Eileen McLeod.FEminist Social Work 19991 London: Macmillan Education,
GÁL ANTAL: ÉRTÉKELŐ TANULMÁNY A PREVENTÍV GYERMEKJÓLÉTI
RENDSZER HELYZETÉRŐL, LEHETŐSÉGEIRŐL in Rubeus Egyesület „Szedervessző”
www.rubeus.hu e-mail: rubeus@rubeus.hu A gyermekjóléti szolgálatok feladatellátásának
szakmai támogatása
Gosztonyi Géza: Önkényes lakásfoglalók: Kelet-Nyugat szeminárium Parola 1992Gyenes
Zsuzsa: Gyenes Zsuzsa (ed.): In the Service of Communities – in Small Local
Communities. Collection of case studies. 2020.
http://adata.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/e865e1dacf38e2818525663b007896c5/
afd4d36ca20d05e38525663b007ed304?OpenDocument (utolsó letöltés 23.03.09)
Gyarmati Andrea: Az alacsony bérek oka és következményei a szociális ágazatban
2021 Ökopolisz)
Herbert J Gans mire valók az érdemtelen szegények: Esély 1992/3
Malcolm Carey, Victoria Foster
introducing ‘Deviant’ Social Work: Contextualising the Limits of Radical Social Work
whilst Understanding (Fragmented) Resistance within the Social Work Labour Process
Marx Karl: a Német Ideológia 1846
Mayo: Marjorie: Community development a radical alternative? in Radical Sociol Work Edited by
Roy Boiley ond Mike Broke 1975
Midgley, J. (2001). Issues in International Social Work: Resolving Critical Debates in the
Profession. Journal of Social Work, 1(1), 21–35.
-Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon. 1817-1990. Bp., Hilscher Rezső Szocpol.
Egyesület - ELTE Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék, 2001. 370 p. Bibliogr. (p. 361-370.)
/Szociális szakképzés könyvtára/
Fenton Jane : Lasy radicals: Relationship building, critical thinking and courage in
practice: 2021 Sage)
Ferguson Ian ‘Another Social Work is Possible!’Reclaiming the Radical Tradition in THEORIES AND
METHODSOF SOCIAL WORK Exploring different perspectives Faculty of Social Work, University of
Ljubljana, 2009Edited by vesna leskošek
Pik Katalin: Egy századeleji vita margójára (Esély 1998/5)
Ioakmidis Vasilos Popular social work in extremes Social work in extremis: Lessons for social work
internationally Michael LavaletteVasilios IoakimidisCopyright Date: 2011
Published by: Bristol University Press, Policy Press
https://doi.org/10.2307/j.ctt9qgkhn
Mayer, J.E., Timms, N. (1970), The Client Speaks: Working-class Impressions of Casework.London:
Routledge and Kegan Paul.
Szabó Lajos: Az esetmunka kilakulása és elméleti hátterei 8294 Kapolcs
Tavares, M. A. (2013). Marx, Marxisms and social work. Revista Katálysis, 16(1), 13–15. Retrieved
from: https://periodicos.ufsc.br/index.php/katalysis/index [Accessed 01 Oct. 2018]
Török, Z. S., & Mihály, B. (2019). A szociális munka válsága a lakhatási válság
